UNSERBERLIN GP. - BIZTOS FORRÁSOD A CSODÁLATOS FŐVÁROSRÓL!

                                                 
 

 

ÚJRA LEBONTJÁK A BERLINI FALAT

Húsz esztendővel a történelmi falbontás után, 2009. november 9-én Berlinben ismét lebontják a falat, pontosabban annak hatalmas dominókból épült hasonmását, ami az egész évet átfogó jubileumi ünnepségek záróaktusa lesz, mégpedig a Brandenburgi kapu mentén, ahol évtizedeken keresztül Berlin keleti és nyugati felét hermetikusan elválasztó hírhedt kommunista építmény egy szakasza húzódott.

A csütörtökön ismertté vált tervek szerint diákok több mint 1000 óriásdominóból 2,5 kilométer hosszúságban felépítik ismét a "falat", hogy azután legyen mit ledönteni, azaz pontosan két évtizeddel később ismét megtörténhessen a szimbolikus falbontás.

Mindez csak ízelítő az egész évre tervezett programból, de jelzi, hogy Németország és Berlin hatalmas lelkesedéssel ünnepel. S egyáltalán nem vesztegeti az időt, a rendezvények ugyanis immár hivatalosan megkezdődtek.

A hét végétől például piros színű, úgynevezett infoboxok "árasztják el" a német fővárost, s fotókkal és feliratokkal egyfajta időutazás keretében hívják fel a figyelmet a húsz évvel ezelőtti, valóban történelmi eseményekre, illetve helyszínekre. A járókelő és a turista ezek segítségével ismerkedhet, informálódhat a falbontásról, illetve az egyesülésről és az azt megelőző időkről.

A jubileumi program keretében kiállítások, irodalmi- és felolvasórendezvények, történelmi vetélkedők, tudományos konferenciák követik egymást, középpontban a fordulat megvalósulásával és annak igazi hőseivel. November 9-ig, a valódi falbontás évfordulójáig nincs megállás, sőt az időpont közeledtével a programok még impozánsabbak, még izgalmasabbak lesznek.

November elejétől például az egykori Kelet-Berlin központjának számító híres Alexanderplatz egyfajta szabadtéri múzeummá változik, s az egész tér a legkülönbözőbb művészi, illetve installációs eszközök segítségével az 1989 őszi békés forradalomra emlékeztet majd. November 4-én például hatalmas transzparenseken idézik fel a 20 évvel korábbi, több százezres tüntetést.

Azután pedig a Brandenburgi kapunál következik a falbontás, azaz a dominódöntögetés.

Forrás: stop.hu

 
UNSERBERLIN

Üdvözlünk az unserberlin.gp honlapon. Az oldal a G-Portál História Berlines versenye miatt jött létre egy júliusi napon. A lap a verseny ideje alatt nem elérhető, így sajnos a látogatók száma is elég kevés. :(  Az oldalon lévő tartalom gyűjtőmunka, amikben mindenhol feltüntettük a forrást. A német tanfolyam egy német "tankönyv" tartalomjegyzéke alapjára épül, elolvasva a könyvben mindent, és összekovácsolva a mi tudásunkkal.

 
NAVIGÁLÓDJ

BERLIN BEMUTATÁSA: Németország fővárosa, a kozmopolitika és a kreatívitás lehetővé teszi, hogy mindenféle életmódot folytassanak. Németország, de talán még Európa legnagyobb városa, ahol 3,4 millió lakos él. Kíváló szórakozási, pihenési, gazdasági és tudományi lehetőségeket rejt. TOVÁBB?

TOVÁBBI LEHETŐSÉGEK:

- GRAFIKAI DOLGOK
- NÉMET TANFOLYAM
- NÉMETORSZÁG ALAPINFORMÁCIÓK
- FRISSÍTÉSI ARCHÍVUM
- KEZDŐLAP
zsanii & petraa.  unserberlin.gportal.hu

 

                                             

 


Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön