UNSERBERLIN GP. - BIZTOS FORRÁSOD A CSODÁLATOS FŐVÁROSRÓL!

                                                 
 

 

NOFRETITI SZOBRA BERLINBEN!

Most közreadott dokumentum révén bizonyosodott be, hogy Németország valóban csellel jutott Nofertiti királyné, Ehnaton fáraó feleségének szépséges mellszobrához.

A mellszobrot, amelyre Ludwig Borchardt német régész bukkant 1913-ban, az archeológus ugyan feltüntette a leletek között, ám mint értéktelen gipszalkotást írta le, s egy dobozba rejtette el. Ma a fáraókori művészet egyik legbecsesebb alkotásaként tartják számon, amely évente félmillió látogatót vonz Berlinbe - olvasható a BBC hírei között.
Az ominózus dokumentumra a Német Orientalisztikai Intézet levéltárában bukkantak. Ez egy Ludwig Borchart által írt beszámoló, amelyben a régész leírja találkozását az egyiptomi régészeti felügyelővel. E találkozó során kellett megegyezni a leletmegosztásról, Németország és Egyiptom között ugyanis volt egy megállapodás, amely szerint a műkincseket megfelezik.
Ám mint a beszámolóból kiderült, Ludwig Borchart oly csodálatosnak tartotta a 3000 éves műalkotást, hogy Németország számára szerette volna megtartani. A mellszobrot gondosan becsomagolta, egy dobozba helyezte, s elrejtette egy rosszul megvilágított kamrában. Igen rossz minőségű volt az a fénykép is, amelyet az archeológus az alkotásról készített és a régészeti felügyelőnek bemutatott.
Ludwig Borchart úgy írta le a leletet, hogy az gipszből, azaz gyakorlatilag értéktelen nyersanyagból készült, holott a valóságban a királyné fejedelmi arcvonásait mészkőre festette az ókori művész. Ludwig Borchart naplójából kiderül, hogy a régész tisztában volt a mellszobor valós értékével. A mellszobor "leírhatatlan, saját szemünkkel kell látnunk" - jegyezte meg az archeológus.
Az Egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács elismerte, hogy tudott a dokumentum létéről. A csalás bizonyítéka erősíti Egyiptom pozícióját Nofertiti mellszobrának visszaszerzéséért folytatott küzdelmében - írja a BBC.
Nofertiti (jelentése: "a szépség megérkezett") a XVIII. dinasztia idején uralkodó IV. Amenhotep, a későbbi Ehnaton fáraó felesége volt. Életét és sorsát számos rejtély övezi, ahogy semmi biztos sem ismert családjáról sem.
A büszt egy szobrásztanulmány, amely Thotmesz, az egyik név szerint is ismert szobrász amarnai műhelyéből származik. Az élethű szobor feltehetőleg azért készült, hogy Nofertitinek ne kelljen többször is modellt állnia a különböző szobrokhoz, festményekhez - ez megmagyarázhatja azt is, miért hiányzik a szobor egyik szeme, hiszen a festményeken az egyiptomi művészet hagyományai szerint profilból ábrázolták az emberalakok arcát. A portré a testi jellegzetességeken kívül Nofertiti egyéniségét és lelki sajátosságait is érzékelteti, biztosra vehető, hogy a művész élő modell után dolgozott.

forrás:stop.hu

 
UNSERBERLIN

Üdvözlünk az unserberlin.gp honlapon. Az oldal a G-Portál História Berlines versenye miatt jött létre egy júliusi napon. A lap a verseny ideje alatt nem elérhető, így sajnos a látogatók száma is elég kevés. :(  Az oldalon lévő tartalom gyűjtőmunka, amikben mindenhol feltüntettük a forrást. A német tanfolyam egy német "tankönyv" tartalomjegyzéke alapjára épül, elolvasva a könyvben mindent, és összekovácsolva a mi tudásunkkal.

 
NAVIGÁLÓDJ

BERLIN BEMUTATÁSA: Németország fővárosa, a kozmopolitika és a kreatívitás lehetővé teszi, hogy mindenféle életmódot folytassanak. Németország, de talán még Európa legnagyobb városa, ahol 3,4 millió lakos él. Kíváló szórakozási, pihenési, gazdasági és tudományi lehetőségeket rejt. TOVÁBB?

TOVÁBBI LEHETŐSÉGEK:

- GRAFIKAI DOLGOK
- NÉMET TANFOLYAM
- NÉMETORSZÁG ALAPINFORMÁCIÓK
- FRISSÍTÉSI ARCHÍVUM
- KEZDŐLAP
zsanii & petraa.  unserberlin.gportal.hu

 

                                             

 


Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints