Nyugat-Berlin City-kerülete
2001. január 1-je óta létezik Charlottenburg-Wilmersdorf kerület. A Kurfürstendamm már nem határt jelent, hanem a kerület lüktető központjává vált, ahol a kínálat a mementóként álló Gedächtniskirche templomtól a Teufelsbergig, a Havelstrandtól a Műszaki Egyetemig (Technische Universität), az olimpiai stadiontól a Horst-Dohm-jégstadionig, a Charlottenburg kastélytól a wilmersdorfi népligetig (Volkspark), az operaháztól (Deutsche Oper) a Schaubühne színházig terjed. Mindig is létezett kapcsolat Charlottenburg és Wilmersdorf között. Az elsőként 1293-ban megemlített falucska, Wilmersdorf lelkészeinek területéhez tartozott 1708-ig Lietzow falucska is. A mai Brandenburgische Straße ezért a régi térképeken lelkészek útjaként (Priesterweg) szerepel. A Wilmersdorfer Straße – ma bevásárlóközpont Charlottenburgban – is része ennek az összekkapcsolódásnak és azt mutatja, hogy sok minden már a korábbi kerületekben is egymás felé mutatott. Lietzow faluról 1239-ben Lucene-ként van első írásos emlék. Jelentősége 1695-től, a Lietzenburg kastély építésétől kezdve lett kiemelkedő. III. Frigyes választófejedelem, a későbbi I. Frigyes porosz király, hitvesének Sophie Charlotte-nak ajándékozta Lietzow községet és környékét, hogy ott építtessen nyári rezidenciát. A kastély déli oldalán, a mai Schlossstraße mentén alakítottak ki az udvari alkalmazottak egy kis települést. A királynő korai halála után kapta 1705-ben a kastély és a település a Charlottenburg nevet. Ugyancsak 1705-ben adta meg a településnek a király a városi jogokat. 1720-ban csatolták Lietzow falut Charlottenburghoz. A 19. század végén a Kurfürstendamm nagyvárosi bulvárrá való kiépítésével Charlottenburgban és Wilmersdorfban kialakult egy második city, amely hamarosan az Unter den Linden és a Friedrichstraße mentén húzódó régi városközpont élénk konkurenciájává vált. A kultúra, a kereskedelem és a gasztronómia keveréke a nagyvonalú lakások többsége mellett néhány év alatt Berlin egyik fő vonzáskörzetévé alakult. 1896-ban nyitotta meg kapuit a Nyugati Színház (Thater des Westens), 1907-ben a Schiller Színház és a Nyugati Áruház (Kaufhaus des Westens), 1912-ben az Operaház, amelynek a helyén nyílt meg 1961-ben a Berlini Német Opera (Deutsche Oper Berlin). A 20. század húszas éveiben élte a Kurfürstendamm mint nemzetközileg ismert sétálóutca körül kialakult berlini nyugati City, „Berlin W” a virágkorát: modern mozik, színházak, kabarészínpadok, revük, kávézók és elegáns üzletek vonzották úgy a turistákat, mint a berlinieket a nyugati Citybe. Aki a történelmi Berlint szerette volna átérezni, az Alexanderplatzra ment és elsétált a Brandenburgi kapuig. Aki a modern, örökmozgó, nemzetközi Berlin lüktetését akarta átélni, az a Gedächtniskirche környékére ment. Thomas Wolfe, amerikai író szerint a Kurfürstendamm annak idején „Európa legnagyobb kávéháza” volt. De az 1920-ban Berlinhez csatolt Charlottenburg, valamint Wilmersdorf kerület nem csak a nyugati Cityből állt. Előkelő villanegyedek tartoztak hozzá, mint a Westend és a Grunewald, kiterjedt polgári lakónegyedek, mint Schmargendorfban, a Rüdesheimer Platz körül a Rheingauer negyedben, Eichkampban vagy a Heerstraße mentén. Nagy nyaralóövezetek is tartoztak hozzá, valamint a Grunewald egy része – minden berlini kedvelt kirándulóhelye. Ide tartozott a vásárterület az 1926-ban megnyitott rádiótorony, az 1921-ben Németországban elsőként épített autóversenypálya az Avus és az 1936-os olimpiai játékokra megépített Olimpiai Stadion. A nemzeti szocializmus sok mindent tönkre tett, mindenek előtt a zsidó lakosság elűzésével és meggyilkolásával. Charlottenburgban és Wilmersdorfban volt a zsidó lakosság aránya a legnagyobb. Vállalkozóként, művészként, értelmiségiként, íróként és mecénásként sok zsidónak volt része a berlini nyugat nemzetközi vonzerejében. Miután ennek a sikertörténetnek a belső alapjait lerombolták, a második világháborúban kívülről is láthatóan sok értékes épület semmisült meg. A háború elleni mementóként erről tanúskodik a Gedächtniskirche romos tornya. A romeltakarítás messziről látható eredménye a 115 m magas Teufelsberg, amely ugyanolyan magas, mint Berlin legmagasabb természetes magaslata, a Köpenicki Müggelberge. Új lakónegyedek is épültek, 1958-ban a Le-Corbusier ház, 1960-ban a Paul-Hertz-negyed és 1972-ben a látványos városi autópályahíd a Schlangenbader utcánál. A város felosztásával a korábbi második city Nyugat-Berlin új központjává, a „Nyugat kirakatává” vált. Új jelképek alakultak ki, mint az Európa-Center és a nemzetközi kongresszusi központ. 1989, a fal leomlása óta ismét versengenek egymással a berlini központok – és ez így helyénvaló. Hiszen Berlin sokszínűsége adja a város varázsát. Az új kormánynegyed és a régi városközpont vonzáspontjaiból a nyugati city is profitál, és a nyugat fékezhetetlen vonzerejéből a történelmi városközpont is előnyt élvez. Mindazonáltal ma is igaz az, hogy aki a nyugati cityt ismeri, az még korántsem ismeri az új Charlottenburg-Wilmersdorf kerületet, amely ezeken kívül még több látnivalót kínál – az erdei színpadtól (Waldbühne) a józan ész bárjáig (Bar jeder Vernunft), a Grunewaldtoronytól a Jungfernheide parkig

Forrás: belvaros-lipotvaros.hu