UNSERBERLIN GP. - BIZTOS FORRÁSOD A CSODÁLATOS FŐVÁROSRÓL!

                                                 
 

 

CLINTON SEGÍTSÉGÉT KÉRI BERLIN AZ OPEL-ÜGYBEN

A német kormány ultimátumot intézett az amerikai General Motorshoz (GM), illetve közvetve a washingtoni kormányhoz is annak érdekében, hogy péntek délutánig terítsék ki kártyáikat az Opel megmentésével kapcsolatos pénzügyi igényeik tekintetében. Ezzel párhuzamosan Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter amerikai kollégája, Hillary Clinton közbenjárását kérte.

Az amerikai anyavállalat, továbbá a potenciális befektetők, valamint a német kormány szükséges megállapodását az előzetes remények ellenére a csütörtök hajnalig tartó válságtanácskozáson meghiúsította az, hogy az General Motors, illetve az amerikai fél 300 millió eurós pótlólagos követeléssel állt elő.
Az Opelnek áthidaló pénzügyi segítséget - 1,5 milliárd eurót - felajánló német kormány miniszterei közölték, hogy elfogadhatatlannak tartják a GM követelését, s az amerikai illetékeseket követelésük átgondolására szólították fel. A berlini kormány ugyanakkor az Opel megmentése előfeltételének tekinti azt is, hogy ugyancsak a hét végére előzetes megállapodás szülessen a potenciális befektetőről. Ezek köre a korábbi négyről kettőre szűkült, s az Opelért már csak az olasz Fiat és a kanadai-osztrák beszállítói-alkatrészgyártó cég, a Magna van versenyben. Értesülések szerint a Magna van előnyösebb pozícióban, mert állítólag felajánlotta a pótlólagos amerikai pénzügyi követelés átvállalását.
A berlini külügyminisztérium közleménye szerint Frank-Walter Steinmeier, a tárca vezetője telefonon kérte amerikai kollégáját, hogy járjon közbe az Opel megmentése, illetve az ehhez szükséges amerikai kormányzati támogatás megszerzése érdekében. A német és az amerikai kormánynak együtt kell működnie annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a General Motors, illetve a GM európai üzemeinek szétválását - hangoztatta a német miniszter. Értesülések szerint Hillary Clinton ígéretet tett arra, hogy pénzügyminiszter kollégájánál, Timothy Geithnernél közben jár az Opel ügyében.

forrás:origo.hu

 
UNSERBERLIN

Üdvözlünk az unserberlin.gp honlapon. Az oldal a G-Portál História Berlines versenye miatt jött létre egy júliusi napon. A lap a verseny ideje alatt nem elérhető, így sajnos a látogatók száma is elég kevés. :(  Az oldalon lévő tartalom gyűjtőmunka, amikben mindenhol feltüntettük a forrást. A német tanfolyam egy német "tankönyv" tartalomjegyzéke alapjára épül, elolvasva a könyvben mindent, és összekovácsolva a mi tudásunkkal.

 
NAVIGÁLÓDJ

BERLIN BEMUTATÁSA: Németország fővárosa, a kozmopolitika és a kreatívitás lehetővé teszi, hogy mindenféle életmódot folytassanak. Németország, de talán még Európa legnagyobb városa, ahol 3,4 millió lakos él. Kíváló szórakozási, pihenési, gazdasági és tudományi lehetőségeket rejt. TOVÁBB?

TOVÁBBI LEHETŐSÉGEK:

- GRAFIKAI DOLGOK
- NÉMET TANFOLYAM
- NÉMETORSZÁG ALAPINFORMÁCIÓK
- FRISSÍTÉSI ARCHÍVUM
- KEZDŐLAP
zsanii & petraa.  unserberlin.gportal.hu

 

                                             

 


Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints