Húsz évvel ezelőtt hazánk nagy lépést tett, amelyért Németország a mai napig hálás. Húsz évvel ezelőtt májusban Magyarország megkezdte a vasfüggöny lebontását, és négy hónappal később megnyitotta a határt. A Városháza Parkban csütörtökön kezdődött, „20 év szabadság: Németország megköszöni” című háromnapos rendezvénysorozattal ezt köszönik most meg nekünk a németek. Az, hogy ezt a rendezvénysorozatot a német nagykövetség most tartja, azért van, mert egy öt várost érintő programsorozat most ért el hozzánk. Szombaton azonban nemcsak a németek ünnepelnek, hanem a magyar kormány is megemlékezéseket szervez. Dr. Oplatka András/Andreas Oplatka magyar születésű svájci újságíró és történész professzor szerint azonban ez nem igazán jó időpont az ünneplésre, hiszen ezen a napon tulajdonképpen az események sorában semmi ténylegesen fontos nem történt, csupán egy, a sajtónak szóló eseménynek lehetett tanúja a világ.

– Ekkor csupán annyi történt, hogy június 26-án és 27-én Horn Gyula akkori külügyminiszter látogatást tett Bécsben. Ezt a látogatást azzal fejezték be, hogy Horn és Alois Mock osztrák külügyminiszter Sopronba utazott, és nagy drótvágókkal ünnepélyesen átvágták a drótokat.

A „függöny” lebontása valójában május 2-án kezdődött. Amikor Mock és Horn felvonultak, akkor már keresni kellett a kerítésen számukra egy még érintetlen, néhány száz méteres szakaszt, hogy tudjanak pózolni a fotósoknak – emlékezik Dr. Oplatka András, és hozzáteszi azt is, hogy június végén a magyar kormány álláspontja még az volt, hogy ugyan a függönyt lebontják, de a határt még szigorúan őrizni fogják. Augusztus végén azonban újabb határozatot hoztak, és megnyitották a határt.

Ahogy Oplatka professzor fogalmaz, ez az esemény, amely nekünk akkor kevesebbet jelentett, mint a keletnémeteknek, Németország számára összefonódik a berlini fal novemberi lebontásával.
– A németek számára a két esemény összefonódik. Ami Magyarországon történt 1989 késő nyarán, kora őszén, az előjáték volt ahhoz, ami később Berlin-ben történt. Nem Magyar-ország kényszerítette ki Németország egyesítését, de a tett erősen hatott a németországi eseményekre, felgyorsított egy folyamatot, amely már úton volt, de nem biztos, hogy ilyen hamar megtörtént volna a magyarországi események nélkül – mondta a Metropolnak a professzor.

Magyarországnak mit jelentett a vasfüggöny lebontása a ténylegesen látható határmegnyitáson kívül?
– Tulajdonképpen nem olyan rettentő sokat, hiszen a vasfüggöny lebontásának az egyik oka az volt, hogy 1988 óta a magyar állampolgároknak már világútlevelük volt. Ellentétben például a keletnémetekkel, akik nem tudtak utazni, be voltak zárva, és ezért irigyelték a magyarokat. A kerítés lebontásának másik oka gazdasági: sokba került állandóan felújítani, rendben tartani. Igazából az, hogy van-e Magyarországon vasfüggöny, csak a nyugat-dunántúliaknak jelentett valamit. A függöny lebontása és a keletnémetek kiengedése azonban európai sikertörténetté vált Magyarország számára. De amikor olyanokkal beszélgettem, akik valamilyen módon benne voltak a döntéshozásban, vagy csak egyszerűen figyelték az akkori eseményeket, azok azt mondták, hogy ez messze nem a legfontosabb esemény volt a magyar lakosság számára. A keletnémetek számára igen.

Sok szempontból már-már a feledés homályába merül, hogy mi is történt 1989-ben?
– Ha így van, akkor azt nem helyeslem. Nem szabad, hogy feledésbe merüljön az, amit most ünneplünk, hiszen ez egy nagyon bátor tett volt annak idején. Olyan cselekedet, amellyel Magyarország a 20. században megint egyszer pozitívan járult hozzá – talán az 1956-os forradalommal együtt ez az egyetlen ilyen esemény – a világ történelmének alakításához. Nem lenne jó ezt a magyar érdemet elfelejteni. Más kérdés, hogy akkor és ott a magyar lakosságnak nem ez volt a legfontosabb.

Ön a nyolcvanas évektől tudósította lapját, a Neue Zürcher Zeitungot. Mikor tudatosult önben, hogy ezek az események megtörténhetnek, hogy Magyarországon nagy változás előtt állunk, és akár a rendszerváltás is eljöhet?
– Végérvényesen 1989 elején, körülbelül márciusban. Akkor Zürichben a szerkesztőségben hangoztattam is – amiért kicsit furcsán is néztek rám –, hogy az év végéig Magyarország kint lesz a blokkból. Azt, hogy a többi ország is kint lesz, és a blokk összedől, akkor még nem érzékeltem. Magyarországon a gazdasági és társadalmi változásokat az 1970-es évek végétől éreztem. Sejtettem, hogy ezeket idővel a Magyar Szocialista Munkás-párt már nem fogja tudni ellenőrizni, de pontosan nem tudtam megmondani, hogy ez mikor történik majd meg.

A vasfüggöny
A magyar–osztrák határon egy 260 kilométer hosszú drótkerítést hoztak létre 1949-ben az illegális határátlépesek ellen. Kezdetben a vasfüggöny – a kifejezést Winston Churchill alkalmazta először a hidegháborús helyzet jellemzésére, de eredetileg nem tényleges fizikai akadályt jelentett – egy aknamező volt, amelyet szögesdrótok erősítettek. Az aknákat azonban hat évvel később elkezdték felszedni, ennek volt köszönhető, hogy az 1956-os forradalom után százezrek tudtak Ausztriába menekülni. A vasfüggöny újraépítése és megerősítése 1957-ben kezdődött. Ekkor hozták létre a szögesdrót kerítést.