UNSERBERLIN GP. - BIZTOS FORRÁSOD A CSODÁLATOS FŐVÁROSRÓL!

                                                 
 

 

Levél a frontról - 64 év után

Moszkva - Kalandos utat követően végül szerdán célba ért egy 64 évvel ezelőtt a fronton kelt levél a Cseljabinszki területen lévő Miasszban két nappal június 22. után, amely Oroszországban a német támadás emlékére az emlékezet és a gyász napja. A levelet Vlagyimir Moskin írta két kislányának, Ljuszjának és Linának a háború legvégén 130 kilométerrel Berlin előtt 1945. április 15-én Az írást a lengyel Gorzóv Vielkopolskiban - az egykori német Landsberg an der Warthe városban találta meg Eva Andrzejevska, amikor lakása renoválása során szétszedték a régi cserépkályhát. Egy orosz nyelvet tanító tanárnőt kért meg a gyöngybetűkkel írt levél lefordítására, az pedig elküldte a levelet a Komszomolszkaja Pravda című orosz lapnak. A lap kedden számolt be a kalandos sorsú levélről, s szerdán jelentkezett a levél írójának egyik lánya, Lina (Lenina), aki elmondta, hogy egészségi állapota miatt korlátozottan alkalmasnak minősített papája a háborúban végig a második vonalban szolgált, s csak 1946-ban tért haza. Még nyolcvanévesen is szaladt táncolni, s 83. évében, 1991-ben halt meg. Három gyereket, öt unokát nevelt fel, tanított és társadalmi munkát végzett, legnagyobb bánata pedig az volt, hogy a frontkatonáknak járó igazolványt nem kapta meg, mivel harci cselekményekben a papírok szerint nem vett részt. Nagyobbik lánya, Ljuszja végül kiharcolta az igazolványt, s a 82 éves Moskin sírva fakadt az örömtől. Lina és Ljuszja szerdán megkapta az Oroszországba immár elektronikus úton érkezett levelet, amelyről eddig nem tudtak, de Lina szerint úgy érezték, mintha újra édesapjukkal beszélgettek volna.

Forrás: naplo-online.hu

 
UNSERBERLIN

Üdvözlünk az unserberlin.gp honlapon. Az oldal a G-Portál História Berlines versenye miatt jött létre egy júliusi napon. A lap a verseny ideje alatt nem elérhető, így sajnos a látogatók száma is elég kevés. :(  Az oldalon lévő tartalom gyűjtőmunka, amikben mindenhol feltüntettük a forrást. A német tanfolyam egy német "tankönyv" tartalomjegyzéke alapjára épül, elolvasva a könyvben mindent, és összekovácsolva a mi tudásunkkal.

 
NAVIGÁLÓDJ

BERLIN BEMUTATÁSA: Németország fővárosa, a kozmopolitika és a kreatívitás lehetővé teszi, hogy mindenféle életmódot folytassanak. Németország, de talán még Európa legnagyobb városa, ahol 3,4 millió lakos él. Kíváló szórakozási, pihenési, gazdasági és tudományi lehetőségeket rejt. TOVÁBB?

TOVÁBBI LEHETŐSÉGEK:

- GRAFIKAI DOLGOK
- NÉMET TANFOLYAM
- NÉMETORSZÁG ALAPINFORMÁCIÓK
- FRISSÍTÉSI ARCHÍVUM
- KEZDŐLAP
zsanii & petraa.  unserberlin.gportal.hu

 

                                             

 


Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön